Az emberiség már a civilizációk hajnalán tisztelte a szerencsét és a kedvező véletlent, amelyeket az ókori Görögországban Tükhé (Τύχη) istennő, az ókori Rómában pedig Fortuna istennő személyesített meg.
A második név máig mindenki számára ismert, és jelentésében a „szerencse” és a „végzet” szavak szemantikai megfelelőjének (szinte szinonimájának) tekinthető.
Fortuna és kereke
A „fortuna” szó ókori római eredetű, és latinul szó szerint „végzetet” jelent. Kezdetben Fortuna kultuszához kapcsolódott, amely jóval a Római Birodalom fénykora előtt, feltehetően Latium területén, az itáliai népek között alakult ki, a Kr. e. 10. és 7. század között.
Nem kizárt, hogy a latinok már az Apenni-félszigetre való vándorlásuk előtt tisztelték ezt a kultuszt, és magukkal hozták a hagyományt. Bár nincs konkrét bizonyíték, ismert, hogy Fortuna már a Kr. e. 6. században népszerű volt az ókori Rómában. Ezt bizonyítja egy ősi templom, amelyet Róma hatodik királya, Servius Tullius (Servius Tullius) építtetett a Tiberis folyó partján Kr. e. 578 és 534 között.
Eleinte Fortuna a földművesek védelmezője volt, akik minden év június 24-én ünnepelték a Fortis Fortunae ünnepet. Úgy tartották, hogy az istennő jóindulata kedvező időjárást, esőt és folyami áradásokat hoz, amelyek gazdag termést biztosítanak. Később a pásztorok is átvették ezt a hagyományt, hiszen az ő jólétük is a legelők termékenységétől függött.
Ugyanebben az időszakban már létezett egy másik, a termékenységhez és aratáshoz kötődő római istennő, Ceres (Cerēs), ami megkérdőjelezi Fortuna kultuszának római eredetét. Valószínűbb, hogy a kultuszt az itáliai népektől vagy a görögöktől vették át, és párhuzamosan fejlődött a hagyományos római mitológiával.
Fortuna a római kor késői szakaszában
Nem ismert pontosan, mikor alakult ki Fortuna kultusza Rómában, de virágkorában az istennő népszerűsége hatalmas volt. Az egykori Római Birodalom területén több ezer oltárt és kápolnát találtak, amelyek Fortunának voltak szentelve, valamint több tízezer ábrázolást és metszetet fedeztek fel régészeti ásatások során.
Az istennő arcképe megjelent az ókori pénzérméken, háztartási tárgyakon, kézműves termékeken és házi oltárokon. Hívei számát tekintve Fortuna vetekedett Mercurius istennel, aki a kereskedelem, a gazdagság és a haszon védnöke volt.
Fortuna az ókori római császárok kultuszának is része volt Fortuna Augusta néven. Különleges tisztelet övezte Kr. e. 19-ben, amikor Octavianus Augustus győzedelmesen visszatért a Keletről.
Az istennőt gyakran ábrázolták bőségszaruval (cornucopia) és kerékkel, amelyet olyan megszemélyesítések vettek körül, mint Felicitas, Hilaritas, Concordia és Fides. Az 1. századtól kezdve gyakran ábrázolták együtt Isis (Isis) istennővel, aki a nőiesség és az anyaság szimbóluma volt.
Az ősrégi templomon kívül, amelyet a Tiberis partján Servius Tullius építtetett a Kr. e. 6. században, később számos monumentális templomot szenteltek Fortunának. Ezek közé tartozik a Fortuna Primigenia szentélye (Sanctuary of Fortuna Primigenia) Kr. e. 194-ből, a Fortuna Equestris temploma (Aedes Fortunae Equestris) Kr. e. 180-ból, valamint a „Mai nap Fortunája” (Fortuna Huiusce Diei) templom Kr. e. 101-ből.
Fortuna kultusza a Római Birodalom bukása után is fennmaradt, és az egész középkor során tovább élt Nyugat-Európában. Az újkorban, 1852-ben egy felfedezett kisbolygót is Fortunáról neveztek el.
Manapság a „fortuna” szó inkább „szerencse” és „végzet” jelentésben él tovább, mintsem az ókori istennőként. A „Fortuna kereke” (rulett) minden kaszinó elengedhetetlen szimbóluma, a „Fortuna kegyeltje” (szerencsefia) pedig olyan személy, akire mindig rámosolyog a szerencse.
Annak ellenére, hogy digitális korban élünk, az emberek nagy része világszerte továbbra is inkább a szerencsében bízik, mint a logikában és a pontos számításokban. Az „Fortunára bízni magad” kifejezés időtlen marad — még ha napjainkban az istennő szerepét gyakran egy véletlenszám-generátor játssza is.